|
Csontos Éva
Tanulmányait az ELTE pszichológia szakán végezte, majd posztgraduális diplomát szerzett a KRE szupervízor képzõjében. Több mint hét éve tevékenykedik a tanácsadás területén. Pályáját az Amrop Hever Groupnál kezdte. Fõbb tevékenységi területe a (vezetõ) kiválasztás, értékelés, coaching, képzés, fejlesztés.
Fülep Teofil Érdeklődési és tevékenységi köre az ember és környezete közötti harmónia megismerésére és helyreállítására összpontosul. Környezetvédelmi ökológus, biológia–technika szakos tanár, idegenvezető. Járatos a természetfotózásban, a hidrobiológiai kutatásban, barlangászatban és a csillagászatban. Publikációi környezet-természet védelem, turisztika és hidrobiológia témaköreivel kapcsolatban jelentek meg. A MATT képzéseken kiválóan hasznosítható széleskörű ismeretanyaga, nemzetközi programokban szerzett tapasztalata, természettudományos képzettsége és beállítottsága. Götz Attila Operett-, Musical szakos színész. Négy évig a Békés Megyei Jókai Színház, jelenleg a Pécsi Nemzeti Színház társulatának a tagja. A zenés darabok mellett a prózai szerepek is színesítik önéletrajzát. Hagyományokhoz szokott, őszinte színjáték híve, de kíváncsi részese minden modern, kísérletezõ játéknak is. Két gyermek boldog édesapja. Kálmánné Pető Andrea Több mint 15 évig dolgozott multinacionális lakberendezési vállalatnál. Végigjárva a vállalati "ranglétrát" értékes tapasztalatokat szerzett eladóként, csoportvezetőként és eladási osztályvezetőként a különböző hierarchia szintek működési folyamatairól, napi gondjairól, problémáiról, örömeiről. Közel 4 évig mint HR vezető tevékenykedett, így rálátása van a személyzeti terület minden szeletére, legyen szó kiválasztásról/interjúztatásról, teljesítmény menedzsmentről, fejlesztési tervek összeállításáról vagy oktatásról. Személyes értékei közé tartozik a tolerancia, a másik elfogadása, az empátia, a nyílt és őszinte kommunikáció. Dr. Kézdi Gábor Közgazdász, a Közép-Európai Egyetem (CEU) adjunktusa és tudományos munkatárs az MTA Közgazdaságtudományi Intézetében. Ph. D. fokozatát 2003-ban szerezte a University of Michigan közgazdaságtan tanszékén. Kutatási területei elsősorban a következők: az iskola és a család szerepe a készségek kialakulásában, a készségek munkaerőpiaci értékelődése, valamint egyéb háztartási döntések. Kutatásában és oktatói tevékenységében kiemelt jelentősége van a módszertani kérdéseknek (ökonometria, kérdőíves felmérések módszertana, társadalompolitikai programok hatásvizsgálata). Kiss István Tanácsadó szakpszichológus, pszichodráma alapokon képzett csoport-vezető. Értékesítési és konfliktuskezelési tréningek tekintetében szerszám és alkatrész-értékesítéssel valamint hirdetésszervezéssel foglalkozó cégek munkatársainak képzésében, illetve a gépjármű-alkatrész gyártás és fejlesztés területén multinacionális cégcsoport vezetőinek képzésében szerzett több éves tapasztalatot. Az ELTE Életvezetési Tanácsadója és az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda életpálya-tervezési programjának szakértőjeként dolgozik, az ELTE Pedagógia-Pszichológia Karának Pszichológiai Intézetében oktat tanácsadási ismereteket. Tanácsadóként a karriertervezés, kiválasztás és képzési programok fejlesztésében működött közre. Doktori kutatásának témája az életvezetési hatékonyság, céltudatosság témaköre, amely többek között a karrier-építési sikeresség egyik alapköve. Dr. Kőszegi Mária Munka- és szervezet szakpszichológus, a Kiválasztási Rendszerfolyamat Minőségügyi Kézikönyve c. kiadványok szerzője. Húsz éven keresztül dolgozott a Richter Gedeon Rt. munkapszichológusaként, majd személyzeti tanácsadóként. A Malév-nél tizenegy éven át, több száz ember kiválasztása mellett felelős volt a munkakör elemzésért, teljesítményértékelésért, csoportos és egyéni vizsgálatokért, tréningek tartásáért és szervezéséért. Malik Rami Munka- és szervezet szakpszichológus, az UNIDO program alapján kiképzett T-csoport tréner, a MATT ügyvezetője. Szervezetfejlesztési projektek vezetése mellett a Szent István Egyetem humánerőforrás menedzser szakán oktat vezetés- és szervezetpszichológiát. Földi- és légi személyzet kiválasztásával valamint képzésével 1999-től 2005-ig foglalkozott Ferihegyen. Érdeklődési területei közé a stressz-menedzsment, a humor lélektana továbbá a biztonsági kultúra-kutatás tartozik. Utóbbi terület doktori témája. Néda Attila Szervezetpszichológia szakirányon végzett pszichológus, posztgraduális hallgató a munka- és szervezetpszichológus szakképzésen. A szervezetfejlesztési projektekben valamint a tréningek tartásában módszertani segítséget jelentenek számára a pszichodráma képzésben és humánerőforrás kutatásokban szerzett tapasztalatok. Hároméves középvezetői gyakorlatát az Egyesült Államokban szerezte (Aramark Co). Németh András Informatikus mérnök, műszaki menedzser és pszichológus. NLP illetve T-csoport tréneri tapasztalatát banki-, humán tanácsadói- és közlekedési szektorokban szerezte. A Budapesti Kommunikációs Főiskolán szociális készségfejlesztéssel kapcsolatos tárgyakat (önismeret, tárgyalástechnika, kommunikáció) oktatott négy éven keresztül, az idei évtől a Szent István Egyetem külsős előadója. A MATT Humán Tanácsadó Kft. vezetői hatékonyságot fejlesztő projektjeinek referense. Gyermekkora óta zenél, fúvós hangszereken játszik. Papp Zoltán Informatikus mérnök valamint személyügyi gazdálkodó végzettségének köszönhetően (Central European University) a számítógép és az Internet adta lehetőségeket igyekszik a humánerőforrás szolgálatába állítani. Olyan kreatív, stílusos megoldások kialakításán dolgozik, melyek felkeltik az érdeklődést a tréning és személyzeti tanácsadás iránt. Kilenc évvel ezelőtt került kapcsolatba a szervezetfejlesztéssel. Maximalista hozzáállásából szinte egyenesen következett a minőségügy (ISO auditor, Investors In People szakértő). Belső trénerként Train the trainer tréningek során fejlesztette készségeit, tudás adatbázis és éves értékelési rendszerek kiépítésében, tréningek koordinálásában és projektek értékelésében szerzett tapasztalatot Telecom szektorban. Vitorlás, és motorcsónak jogosítvánnyal rendelkezik. Sasvári Rita Klinikai és Mentálhigiéniai Felnőtt Szakpszichológus, 5 éve az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet Személyiségpatológiai osztályának munkatársa. Ezt megelőzően a klinikai szakképzésben dolgozott, kommunikációs kutatásokban vett részt, könyvet szerkesztett a témában, valamint konferenciákon előadásokat tartott, illetve a debreceni egyetemen tanított. A kutatásból kilépve a beteg emberek segítése mellett kötelezte el magát. Szakmáján belül az analitikus gondolkodásmód jellemzi. Tudását saját analízisén keresztül, majd elméleti képzésben és Ph. D. tanulmányaiban fejlesztette tovább. Az emberi lélek dinamikai működésében szerzett tapasztalatait lehetőség szerint igyekszik kiterjeszteni, más, a hétköznapi élethez közelebb eső területeken kamatoztatni, szervezetek működésére konvertálni. Gyermekkora óta elkötelezett sportoló, évtizedekig a röplabda, jelenleg az aerobic ad alapot és kitartást munkájához. Surányi Éva Közgazdász, a MATT Humán Tanácsadó Kft. kutatási igazgatója. Tanulmányait a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, majd a Közép-Európa Egyetem Közgazdasági Karának MA Programján folytatta, jelenleg ott végzi Ph.D. tanulmányait. Kutatói karrierjét a Gazdasági Minisztérium Gazdaságelemző Osztályának munkatársaként kezdte. Legfontosabb kutatási területei a következők: a munkaerőpiac dinamikája, az emberek munkahely-választási és váltási döntéseinek meghatározói, a munkaerőpiacon fontos egyéni készségek kialakulása és szerepe. Oktatói tevékenysége elsősorban módszertani kérdésekre irányul (statisztika, kérdőíves felmérések módszertana, ökonometria). Dr. Vámos Lászlóné Nemzetközi Protokoll Érdemrenddel kitüntetett szaktanácsadó, a Madridi Nemzetközi Protokoll Iskola tiszteletbeli tanára. Az Igazságügyi Minisztérium Protokoll Osztályának huszonkét évig volt a vezetője. 1993-ban alapítója, 2002. óta örökös tiszteletbeli elnöke a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének. Az elmúlt tizennégy év folyamán számos helyen oktatta a protokoll tantárgyat, többek között az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. A „Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban” című ismeretterjesztő könyv szerzője, szerkesztője és társszerzője a „Protokoll” c. egyetemi jegyzetnek. Internetes honlapja: www.protokoll-etikett.hu Yigal Or-Bach Nemzetközileg elismert szociológus, szociálpszichológus. A T-PMS (Talent and Performance Management System) komplex vezetőfejlesztő módszertan kidolgozásának úttörője, az 1986-ban általa alapított Tmurot Co. igazgatója. A vezetői tanácsadás mellett vezetői workshop moderálás, továbbá szervezeti diagnózis területén erősíti a MATT csapatát.
|